Hírek

2015. június 19., 12:10Kapocs Szombathely és Pannonhalma között

Együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat a szombathelyi és a pannonhalmi egyházmegyével. A szerződés értelmében jövőre ókeresztény kiállítást szerveznek a felek. A III-IV. századi emlékeknek Szombathely, míg az V-VI. századi értékeknek Pannonhalma ad helyet.

Szombathely gőzerővel készül, hogy jövőre méltóképpen ünnepelhesse Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. Ennek keretében jött létre az az együttműködés, melynek részleteit az érintett felek sajtótájékoztatón ismertették. Nagy vállalkozásba fogott az önkormányzat az egyházmegyével és a pannonhalmi bencésekkel karöltve – mondta Puskás Tivadar. „Pannonhalmán is és Szombathelyen is egy ókeresztény kiállítást kívánunk megnyitni. Úgy képzeljük el, hogy a két kiállítás egymás kiegészítése, illetve egymás folytatása lesz. Voltaképpen egy kiállítás lesz alapvetően két helyszínen” - tájékoztatott a polgármester.

A kiállítás a harmadik és a hatodik század közötti időszakra tekint majd vissza. Célja, hogy az emberek jobban megérthessék Szent Márton korát. Az itteni tárlat a 3-4. századi keresztény közösségeket mutatná be. A szombathelyi és a pannonhalmi lelkipásztori kapcsolatok révén családtalálkozót is szerveznek Pannonhalmán. „Épülőben van egy kerékpárút és egy gyalogos zarándokút is, amely bízom benne, hogy a két település intenzív kapcsolat létesül majd, nemcsak a jubileumi évben, hanem az elkövetkező esztendőkben is” - fogalmazott Veres András megyéspüspök.

A sajtótájékoztatón Várszegi Asztrik elmondta: Márton érzékeny volt a szegényekre, szenvedőkre, kiszolgáltatottakra és a keresztény szeretet alapján megpróbálta segíteni a rászorulókat. Személye összeköti Győrszentmártont, mai nevén Pannonhalmát és az egykori Savariát. „Amikor róla beszélünk, akkor tulajdonképpen társadalmunknak, egyházunknak egy meghívót szeretnénk átnyújtani, hogy ne csak magunkkal foglalkozzunk, hanem nyíljunk meg a másik ember ínségére” - hangsúlyozta a pannonhalmi főapát.


A nagyszabású ókeresztény kiállítás várhatóan 2016 májusában nyitja meg kapuit a közönség előtt és októberig lesz látogatható.

 

 





« Vissza az előző oldalra!

Elérhetőségek

Martinus Vallási és Kulturális Egyesület
9700 Szombathely,
Szent Márton u. 40.
E-mail küldése
Martinus Vallási és Kulturális Egyesület - Magyar