Elérhetőségek

Martinus Vallási és Kulturális Egyesület

Cím: 9700 Szombathely,
Szent Márton u. 40.
Telefon:
+36308301816
E-mail:
nemeth.zsuzsanna.martinus@gmail.com
Elnökség facebook


Az Istent kereső Márton

2015.05.26.

A reánk maradt adatok szerint, „e kiváló ifjú szent gyermeksége szinte első éveitől kezdve Isten szolgálatára vágyódottmár tízéves korában szülei akarata ellenére egy templomhoz menekült, és kérte, hogy katekumen lehessen”.[1] Istenkereső vágya tette vonzóvá számára a magányt, hiszen midőn tizenkét éves lett, a pusztába kívánkozott.” Hittani ismereteinek elmélyítése okán kereste fel korának egyik legismertebb, leghitelesebb tanítóját, akit mesteréül választott: Szent Hiláriuszt, Pictavium püspökét.[2]Márton, felhagyva a katonai szolgálattal, elment Szent Hilariushoz, Pictavium (Poitiers) város püspökéhez, akinek Isten titkaiban való hite miatt ekkoriban csodálatos híre volt, és nála is maradt egy ideig.”

Az Istennel belső barátságban élők, mindig is vonzóak voltak. A szentek története számos olyan személyt ismer, akikben annyira felizzott az Istennel való közösség, hogy mágnesként vonzották magukhoz az istenkeresőket. Ilyen volt többek között a 19. sz. első felében az Ars-i plébános, Vianney Szent János, a 20. században szent Pio atya, akik, bár mérhetetlenül egyszerűek voltak, mégis tömegeket vonzottak a gyóntatószékükhöz.

A 4. században élt Mártont is titokzatos belső vágy hajtotta. Talán olyasféle, amit Ady Endre így formált szavakba „Szívemben, idegimben kiabáló nagy lárma,/ Téged keres Fölség/ Isten, a Tied minden.” Egyszerűen nem tudott betelni az Istennel, és zavarta minden külső tényező, ami ettől elvonta, bár a világ számára természetes volt.

Az Istennel való folyamatos belső kapcsolata emberileg értelmezhetetlen bátorsággal és nyugalommal töltötte életének számtalan kritikus helyzetében. Mindig ura volt a helyzetnek, akár elhagyott helyen rablókkal találkozott, akár a sátánt látta nem is egyszer szemtől szemben, akár a császár szemébe kellett megmondania az igazságot.

Számára a remeteség, akár Gallinaria szigetén,[3] Liguegé-ben, Tours közelében Marmoutier-ben, az Istennel való szüntelen párbeszéd színtere volt.[4] Márton ma sem múló hatása egyedül a belőle kiáradó isteni erővel értelmezhető.

Horváth József


 

[1] Sulpicius Severus Vita Martini 2.

[2] Ma Poitiers

[3] Sulpicius Severus 6.

[4] Sulpicius Severus 9-10.

Az Istent kereső Márton

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Martinus Vallási és Kulturális Egyesület - Magyar